BARNA- (SPANYOL) MÁRTÁS (egyszerűen) Végy
7 dkg füstöltszalonnát, 3 dkg zsírt, 5 dkg cukrot, 30
dkg leveszöldséget, 1 kis fej vöröshagymát, 15 dkg paradicsompürét, 10 dkg lisztet, 2 dl vörösbort, 2 babérlevelet,1 kávéskanál
kakukkfüvet, 1 kávéskanál mustárt, 1 csipet sót, 1
liter erőlevest. (A levest csinálhatod 2 kockából is.) A
felkockázott, kisütött szalonna zsírján pirítsd barnára a cukrot, majd add hozzá a
vékony karikára vágott zöldséget és az apróra vágott hagymát. Lassú tűzön,
folyamatosan kevergetve pirítsd 5-10 percig (míg zsírjára nem sül, vagyis míg a
kiengedett leve el nem párolog). Ekkor add hozzá a paradicsomot, a fűszereket, és
pirítsd további 2-3 percig. Közben a zsíron készíts barna
rántást, engedd fel a borral és a húslevessel, majd ezt add a zöldségekhez. E
mártásalapot hosszan forrald ki, szedd le a zsírját, szűrd le (lehetőség szerint
törd át a szitán a zöldség javát is), majd lassú tűzön főzd, míg eléggé be
nem sűrűsödik.
(Mivel a barnamártás sok mártás alapja is, érdemes nagyobb tételben csinálni, s
kisebb adagokban lefagyasztani.)
Ez a lap a Konyhamester
oldala. Gazda: csomópont.
Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban!