Megnyitás külön ablakban (nyomtatáshoz, emilhez, mentéshez)

Vízitormaleves

Hozzávalók (4 személyre):
3 dkg vaj
1 fej vöröshagyma
25 dkg burgonya
6,25 dl csirkehúsleves
1 kg vízitorma
1,25 dl tejszín
1,25 dl tej
frissen őrölt szerecsendió
bors

2 evőkanálnyi snidling

VízitormalevesA vöröshagymát apróra vágjuk, a burgonyát felkockázzuk, a vizitormát megtisztítjuk és felaprítjuk, s a snidlinget is felaprózzuk.
A vajat megolvasztjuk egy nagy lábasban, és rádobjuk a vöröshagymát. Fedőt teszünk rá, és kis lángon puhára pároljuk a hagymát, de nem barnítjuk meg. Hozzáadjuk a burgonyát, ráöntjük a levest, és kb. 12 perc alatt puhára főzzük. Hozzáadjuk a vízitormát, és további 1 percig főzzük.
A lábast levesszük a tűzről, és a levest hagyjuk kissé kihűlni, mielőtt átöntjük a turmixba vagy aprítógépbe. Krémesre törjük, majd visszaöntjük egy tiszta lábasba.
A levest lassan újból felforraljuk, majd hozzákeverjük a tejszínt, illetve a tejet. Szerecsendióval, sóval és borssal ízesítjük, és megint felmelegítjük, de már nem forraljuk.
Snidlinggel díszítve tálaljuk.

Ezt a receptet az Aréna 2000 Kiadónak köszönhetjük. Eredetileg az Egy falat Franciaország című gasztro-útikönyvükben jelent meg, ahol akad még néhány társa...

Ez a lap a Konyhamester oldala. Gazda:  csomópont.
Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban!