Megnyitás külön ablakban (nyomtatáshoz, emilhez, mentéshez)

Vadas kuktában (AVAIR főzőautomatához)

Hozzávalók (2 személyre):
50 dkg pörköltnek való marhahús kockákra vágva
4 evőkanálnyi étolaj
2 nagy fej vöröshagyma kockákra vágva
1 szál sárgarépa felkockázva
1 édes csöves paprika kockákra vágva
4 mokkáskanálnyi őrölt, édes pirospaprika
5 babérlevél
1/2 csapott mokkáskanálnyi őrölt feketebors
1 1/2 mokkáskanálnyi só
1/4 mokkáskanálnyi őrölt babérlevél
1/4 mérőcsészényi (0,5 dl) víz
a habaráshoz:
1 csapott evőkanálnyi liszt
2 dl tejföl

A hozzávalókat tegye bele a kuktába. Jól keverje össze egy fakanállal, hogy az ételt egyenletesen átjárják a fűszerek. Helyezze fel a fedőt az edényre.
Válassza ki a menüből a CONGEE SOUP BONE programot és indítsa el a START/CANCEL gomb benyomásával. Ha a kukta jelez, nyomja be a START/CANCEL gombot, ezzel megszünteti a fűtést. Várjon, míg a fazék kissé lehűl, aztán fordítsa a szelepet az OPEN (nyitott) pozícióba, hogy a maradék gőz is távozzon a kuktából. Ekkor már le tudja venni a fedőt. Nézze meg, hogy jól átpuhult-e a marhahús. (Néha ugyanis előfordulhat, különösen a marhahússal, hogy az kissé szívósabb.) Ha úgy találja, hogy a hús nem elég puha, akkor tegye vissza a fedőt.
(Figyeljen a fedő tetején található szelepre! Ha az étel még forró, csak úgy tudja visszatenni a fazékra, ha a szelep nyitva van. Amint sikerült visszahelyezni, újra elzárhatja.)
Most válasszon ki a menüből egy rövidebb programot: ha a hús már majdnem puha, elég lesz a MILK EGG FISH, de ha szívósabb, akkor válassza inkább a CHICKEN DUCK MEAT programot, és indítsa el a START/CANCEL gomb benyomásával. Ha lejárt a program, és a kukta jelez, állítsa le a START/CANCEL gombbal, s a már ismert módon vegye le a fedelét.
Egy mélyebb tálkában keverje simára az evőkanálnyi lisztet a tejföllel. Válasszuk ki a menüből a CONGEE SOUP BONE programot és (FEDŐ NÉLKÜL!) indítsa el a START/CANCEL gombbal. Adja a vadas alaphoz a behabart tejfölt, és fedő nélkül hagyja kb. 1-2 percig összefőni. Ezzel a vadas elkészült.
Tálalja frissen főtt zsemlegombóccal! Ha nem kíván a zsemlegombóccal bajlódni, tökéletes durum lisztből készült kifőtt kagyló tésztával is.

AVAIR IDA főzőautomataEz a leírás a Bio-Fa Komfort Kft., az AVAIR főzőautomaták magyarországi forgalmazójának kipróbált receptje.
Az AVAIR IDA és AVAIR ELLA készülékekről itt tudhat meg többet.
Ha ezekhez használható további recepteket keres, ide kattintson!
Némi technológiai segítséget pedig itt talál.
Amennyiben tapasztalatot cserélne, jöjjön az AVAIR fórumra!

Ez a lap a Konyhamester oldala. Gazda:  csomópont.
Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban!