Megnyitás külön ablakban (nyomtatáshoz, emilhez, mentéshez)

Lisszaboni rostélyos

Hozzávalók (4 személyre):
4 szelet rostélyos
8 vékony szelet sonka
2 evőkanálnyi olaj
2 evőkanálnyi vaj
1 evőkanálnyi borecet
1 dl vörösbor
8 gerezd fokhagyma

őrölt bors
fél citrom
1 babérlevél
1 csokor petrezselyem

Öt gerezd fokhagymát megtisztítunk, finomra vágunk, elkeverünk kevés sóval, borssal és egy kiskanálnyi borecettel, s ezzel a fűszerkeverékkel bedörzsöljük a hússzeleteket. A vajat és az olajat serpenyőben felmelegítjük, beletesszük megtisztítva a megmaradt három gerezd fokhagymát és a babérlevelet, néhány másodpercig sütjük, majd kivesszük, és eldobjuk. A fűszeres olajban megpirítjuk a rostélyosszeletek mindkét oldalát, majd vizet öntve alá, puhára pároljuk. Kevés olajban megpirítjuk a sonkát, és tálaláskor minden rostélyosra két szeletet teszünk. A sonka alatt visszamaradt olajat összeforraljuk a borral és a fél citrom levével, majd megöntözzük vele a hússzeleteket, s még finomra vágott petrezselyemmel is megszórjuk a tetejüket. (Sült burgonyával tálaljuk.)

Köszönetünket fejezzük ki a Portugál Kereskedelmi és Idegenforgalmi Hivatalnak az itt közölt receptért.

Ez a lap a Konyhamester oldala. Gazda:  csomópont.
Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban!