Megnyitás külön ablakban (nyomtatáshoz, emilhez, mentéshez)

SIMÍTOTT CSOKOLÁDÉS PISKÓTA KÉSZÍTÉSE Ennél a tésztafajtánál vékony lapokat sütünk, s majd azok egymásra rétegezésével alakítjuk ki a tortát, süteményt. Egy 38x32 cm-es tepsiben készülő piskótalaphoz a következőket vesszük: 8 dkg vaj, késhegyni só, 5 dkg csokoládébevonó, 5 tojássárgája, 5 tojásfehérje, 10 dkg cukor, 8 dkg liszt.
Habosra keverjük a vajat, hozzáadjuk a sót, és lassan belecsorgatjuk a (vízfürdőben megolvasztott) csokoládét. Tovább keverjük, amíg a csokoládébevonó és a vaj egységes, habos masszát nem alkot. A szobahőmérsékletű tojássárgákat egymás után a masszába keverjük. Kenhető (nem nagyon kemény) habbá verjük a tojásfehérjét a cukorral, majd óvatosan ezt is a masszához adjuk. Végül a lisztet is beleszitáljuk és elkeverjük.
Egy 38x32 cm-es tepsibe sütő- vagy pergamenpapírt helyezünk, ráborítjuk a tésztát, majd egyenletesre elsimítjuk. 200 Celsius fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, a tepsivel együtt megfordítjuk, hogy a tészta kerüljön alulra, s a piskótalapról egyszerűen lehúzzuk a papírt.

Ezt a receptet az Aréna 2000 Kiadónak köszönhetjük. Eredetileg a Nagy csokoládé könyvben jelent meg, ahol akad még néhány társa...

 

Ez a lap a Konyhamester oldala. Gazda:  csomópont.
Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban!